Aktuális
Tervezési tevékenység az E.ON területén

A Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara és az E.ON Észak-dunántúli Áramszolgáltató Zrt. közötti egyeztetésen, az utóbbi területén végzendő tervezési munkák gördülékenyebbé tétele érdekében vállalta a koordinált ügyintézést, melyet a két fél egy emlékeztetőben fogalmazott meg.

Javasoljuk, hogy a tervezési munka során az emlékeztetőben megfogalmazottak szerint járjon el, aki ezen területen dolgozik!

 

 

 

 

 

 

 

Prima díj

Pénteken este immár tizenkettedik alkalommal adták át a Prima és Prima Primissima díjakat. A Prima Primissima küldetése, hogy példaképeket állítson a társadalom elé: azokat a kiválóságokat, akiknek teljesítménye, emberi tartása, értékrendje követendő lehet mindannyiunk számára.

Külön öröm, hogy idén Győrt is többen képviselték a jelöltek között.
Közülük is kiemelnénk a Magyar Építészet és Építőművészet kategóriában Prima díjat kapott Czigány Tamást, aki ezzel a díjjal a megye építésügyi társadalmát is megjeleníti.

 

Díjához a Megyei Mérnöki Kamara Elnöksége nevében is gratulálunk!

Energetikai szakmai továbbképzés anyaga

A 2014. november 20-án megtartott Energetikai szakmai továbbképzés anyagai közül letölthető a Földelési szabvány és a Létesítési szabvány tananyaga, valamint az MSZ EN 50522_2011 és az MSZ EN 61936_1_2011 anyaga.

 

 

 

 

 

 

 

Tisztújítás a Közlekedési Szakcsoportban

Megyei Mérnöki Kamaránk Közlekedési Szakcsoportja 2014. december 4-én tisztújítást tart. Az ülés meghívója letölthető.

 

 

 

 

 

 

 

 

Nyílt nap az építésfelügyeleti tevékenységgel kapcsolatban

A Megyei Kormányhivatal Járási Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatalától kaptuk az alább is olvasható megkeresést, hogy terjesszük tagjaink között. Akit érdekel, vagy érintett, éljen a lehetőséggel!

 

Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara

Elnöksége

 

 

 

 

 

Lapozás:
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26